Tioman szigete

Ahogy hazaértem a Projekt Hetemről, rögtön kezdhettem pakolni az új útra. Tudniillik Tiomanra mentünk az összes kis ösztöndíjassal UWCSEA-ből. (Csöpp együttérzést sem mutattak háziszüleink a rengeteg szennyessel hazatérő Grade 11-ek felé: bizony, mosni már nem volt időnk...szép a boarder élet.) Szóval felkerekedtünk és kétóraautózás és kétóratengerihajókázás után meg is érkeztünk tengeribetegség nélkül.

Főként tanultunk (én sok matekot - integrálni, deriválni, höh - meg fizikát). De ami a legjobb volt: végre egy teljes hetet csak azokkal tölthettem, akiket a legjobban szeretek Szingapúrban... Jahj, el sem tudom képzelni, milyen lesz az élet a Boarding House-ban a tizenkettedikeseink nélkül... A legeslegjobb második Anyum, Kriszti; a uruguay-i művészlélek Mariana, a sok szeretnivaló latino, a két álmodozó Jose, Jorge, az örök színész, az orosz ártatlan Diana, a vietnámi lakos német Maria (a legjobb humorérzékkel a világon), a kedvenc politikusom (a nővérem után, persze), a sierra-leonei Pandit, Sibu, Papa, a norvég jógázó focista Siri és mindenki, akit most kifelejtettem a listámból... elmegy és szétszóródik a világban...

Egyszóval, nemakaromhogyelmenjenek. Dehát szelaví, ez a sorsuk, és végül is Amerikába mennek majd hiperszuper helyekre.

Na vége a lelkizésnek, tanulnom kell a jövő heti vizsgáimra...

Project Week

Green Scool in Bali

2010. márcuis 20-28.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer öt UWCSEA diák: egy Malajziából (Jing), egy Koréából (Chloé), egy Amerikából (Allen), egy Norvégiából (Alf) és egy Én. Egy napon elhatározták, hogy felkerekednek és Bali szigetére repülnek...

Célállomásunk Greenschool volt, ami egy fiatal nemzetközi iskola... pusztán bambuszból építve. Csak és kizárólag. Beleértve a pottyatós vécéket, az osztálytermeket falak nélkül, a tetőt, a tornacsarnokot, a hidat, mindent. Pillanatnyilag 150 diákjuk van ovistól kiskamaszig, de tervezik az iskola kibővítését.

Hát ide érkeztünk, majd beköltöztünk bambuszjutáinkba... a kígyók skorpiók gekkók hangyák csótányok darazsak és mindenféle egyéb bogarak mellé. Légkondi nélkül. Falak nélkül. Moszkítóirtóval és generátoros zseblámpával. Volt néhány álmatlan éjszakánk... De végül megtanultuk, hogy a pókok a barátaink, a többiek meg nem bántanak, ha mis sem piszkáljuk őket. Szelaví.

De térjünk a tárgyra. Azért mentünk, hogy segítsünk a tanításban és mi is megtanuljuk, hogyan lehet zölden élni. Úgyhogy locsoltunk, kapáltunk, ültettünk, trágyébanturkáltunk, rajzoltunk, batikoltunk, ovisokkaljátszottunk, asztalteszkábáltunk, táncoltunk, jógáztunk, röplabdáztunk. Huh. Busy week volt. Végül belezuhantuk a bambuszágyainkba, már nem zavartak a körülöttünk mászkáló ízeltábúak. "Egyesültünk a természettel", ahogy Mr Ronald Stones, az intézmény egyik feje megjósolta.

Megszerettük a Greenschoolt, akármilyen nehéz volt megszokni a jeges zuhanyokat és az izzasztó napokat. Meglátogattunk néhány tanárt, akik nagyonnagyon kedvesek és vacsival vártak minket. Kivéve a kanadai fiatal "cseretanárt", akire egy picit rátörtünk az éjszaka közepén, de nem bánta. Tudniillik sok tanár a bambuszfaluban lakik, ami az ikola mellett található bambuszházakkal, bioültetvényekkel és satöbbivel. Váo.

De pénteken mennünk kellett. Úgyhogy mentünk. Nusa Duára. Hüpp. Egy félszigetre, ami Bali egyik "legluxusabb" helye... és találkoztunk Fennel, az indonéz ex-kolesztársunkkal, aki vendégül látott minket Novotel hoteljukban. Sajnos ő Ausztráliába költözött, úgyhogy csak a mi kedvünkért jött Balira családjával, máshogy nem találkozhattunk volna.

Így hatalmas reggeliket, ebédeket és vacsorákat ettünk, jetskiztünk, vitorláztunk, banánhajóztunk, masszázsra mentünk és a tengerben fürödtünk... Ááááh. Miért csak két napig?!

A búcsú szomorú volt: ki tudja, mikor találkozunk megint... marad a Facebook. Nemzetközi kapcsolatok...

Szóval így telt a hetünk Balin, a tanyai hangulattól az ötcsillagos hotelig. Hát, felejthetetlen, az egyszer biztos. Annyit tanultunk... remélem, sikerül a mi iskolánban is megvalósítani néhány ötletet a Greeschoolból.

Itt a vége, fuss el vége. Én futok a napozás utáni krémért.

Tavasz...

Tegnap szombat volt. Fél nyolckor keltem fel, majd röpiedzésre mentem. Ami másfél óra után véget ért, de már tudok szépeket ütni és még szebbeket feladni. Naszóval, mindezek után visszasétikáltam a Boarding Houseba, majd megláttam a Li Po Chun UWC-ből érkezett diákokat. Úgyhogy leálltam velük beszélgetni. Aztán körbevezettem őket az iskolánkban (ami hatalmas, majd teszek fel róla képet... ha lesz fényképezőm). Aztán ebédeltünk. Aztán hirtelen délután lett, amikor röpke kétésfélórás kóruspróbánk volt, tudniillik jövő héten az ESPLANADE-BEN ÉNEKLÜNK! Húha. Ami a legnagyobb szingapúri operaház/színház/miegymás, másszóval kultúrközpont. Aztán visszasiettem a Boarding Houseba (hát igen, ez naponta többször is megesik), ahol találkoztam Krisztivel, Alffal és Marianával, akikkel gyorsan a többiek után siettünk Holit ünnepelni. Tehát felszálltunk az MRT-re (metró) és 40 perc alatt elrepültünk egy ismeretlen állomásra, ahol már állt a fesztivál. Fogtuk magunkat és beszaladtunk a sátorba, felszerelkeztünk festékkel és egy órán keresztül ugrándoztunk indiai zenére, Bhangrát táncolva a tömegben egymást dobálva különféle színekkel, mivel Holi a színek ünnepe. Ezért lila még most is a hajam. Szóval miután már nem maradt egy parányi fehér folt illúziója sem ruháinkon/arcunkon, elmentünk egy Arab Street nevű, arab hangulató teaházakkal teli helyre és végre megtaláltuk a LPC UWC diákokat és a Boarding House-lakó barátainkat, akiket nem volt nehéz kiszúrni a színpompás arcaikkal... És jót beszélgettünk.
UWC. Hát igen.

AfA Conference

Idén Szingapúrba érkezett az Asia for Animals (Ázsia az állatokért) nemzetközi konferencia, amin én is részt vettem mint a PAW GC(Promoting Animal Welfare állatvédelmi csapat az iskolánkban) tagja barátaimmal.

http://www.asiaforanimals.org/

Ez volt a második alkalom, hogy Szingapúr vendégelhette meg az állatvédő seregeket, úgyhogy igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy épp jókor voltunk jó helyen.

Nagyon sok érdekes, néha egészen meglepő, sokkoló, figyelemfelhívó előadást láttunk különféle ázsiai akcentusokkal feldobva. (Legjobb a szingapúri, tagadhatatlan. Apropó, jövő héttől remélhetőleg elkezdhetek kínaiul tanulni. :)) De ami a legfontosabb, nagyon sok fontos új kapcsolatot építettünk ki a sok intelligens emberkével, akik a különféle nemzetközi szervezetek helyi (ázsiai) képviseletében jöttek hozzánk Szingapúrba. Találkoztunk angolokkal, akik a kecskeméti vadaskertet is jól megvizsgálták, amerikaiakkal, akik elefántos dokumentumfilmet forgatnak, shanghaiakkal, akik a záró vacsorán vadul táncikáltak a fergeteges vegán ételcsodák vágeztével...

Úgyhogy most azon dolgozunk, hogy a többi iskolatársunk is átélje lelkesedésünket. Hah! Annyi mindent kell tenni! De már van kitől segítséget kérni.

TOK Mini Week

Január 19-22. TOK Mini Week került megrendezésre nálunk, TOK mint Theory of Knowledge egy héten át, amikor a tudásunkat elemeztük.

"A tanfolyam célja, hogy segítsen a tanulónak önmagát mint a tudás birtokosát felismerni, hogy felfedje és vizsgálja azokat az alapvető jelentéseket, melyeken át a világot megtapasztaljuk..." - állítja a www.evime.hu. Úgyhogy bizony én is megtapasztaltam. Ez a hét igazán UWC volt: hallottunk előadásokat vallásról, kultúráról, etikáról, környezetvédelemről... A világ minden iskolájában vagy oktatási intézményében áldozhatnának egy hetet puszta "gondolkodástanításra". Megéri.

Két dolgot ajánlanék ízelítőnek:
1. The Age of the Stupid című dokumentumfilmet megnézni. Hamarosan Magyarországon?
2. Angolul beszélőknek: 'shift happens' szavakat begépelni Youtube-on.

És sokat olvasni.