Ahogy hazaértem a Projekt Hetemről, rögtön kezdhettem pakolni az új útra. Tudniillik Tiomanra mentünk az összes kis ösztöndíjassal UWCSEA-ből. (Csöpp együttérzést sem mutattak háziszüleink a rengeteg szennyessel hazatérő Grade 11-ek felé: bizony, mosni már nem volt időnk...szép a boarder élet.) Szóval felkerekedtünk és kétóraautózás és kétóratengerihajókázás után meg is érkeztünk tengeribetegség nélkül.
Főként tanultunk (én sok matekot - integrálni, deriválni, höh - meg fizikát). De ami a legjobb volt: végre egy teljes hetet csak azokkal tölthettem, akiket a legjobban szeretek Szingapúrban... Jahj, el sem tudom képzelni, milyen lesz az élet a Boarding House-ban a tizenkettedikeseink nélkül... A legeslegjobb második Anyum, Kriszti; a uruguay-i művészlélek Mariana, a sok szeretnivaló latino, a két álmodozó Jose, Jorge, az örök színész, az orosz ártatlan Diana, a vietnámi lakos német Maria (a legjobb humorérzékkel a világon), a kedvenc politikusom (a nővérem után, persze), a sierra-leonei Pandit, Sibu, Papa, a norvég jógázó focista Siri és mindenki, akit most kifelejtettem a listámból... elmegy és szétszóródik a világban...
Egyszóval, nemakaromhogyelmenjenek. Dehát szelaví, ez a sorsuk, és végül is Amerikába mennek majd hiperszuper helyekre.
Na vége a lelkizésnek, tanulnom kell a jövő heti vizsgáimra...
