Tioman szigete

Ahogy hazaértem a Projekt Hetemről, rögtön kezdhettem pakolni az új útra. Tudniillik Tiomanra mentünk az összes kis ösztöndíjassal UWCSEA-ből. (Csöpp együttérzést sem mutattak háziszüleink a rengeteg szennyessel hazatérő Grade 11-ek felé: bizony, mosni már nem volt időnk...szép a boarder élet.) Szóval felkerekedtünk és kétóraautózás és kétóratengerihajókázás után meg is érkeztünk tengeribetegség nélkül.

Főként tanultunk (én sok matekot - integrálni, deriválni, höh - meg fizikát). De ami a legjobb volt: végre egy teljes hetet csak azokkal tölthettem, akiket a legjobban szeretek Szingapúrban... Jahj, el sem tudom képzelni, milyen lesz az élet a Boarding House-ban a tizenkettedikeseink nélkül... A legeslegjobb második Anyum, Kriszti; a uruguay-i művészlélek Mariana, a sok szeretnivaló latino, a két álmodozó Jose, Jorge, az örök színész, az orosz ártatlan Diana, a vietnámi lakos német Maria (a legjobb humorérzékkel a világon), a kedvenc politikusom (a nővérem után, persze), a sierra-leonei Pandit, Sibu, Papa, a norvég jógázó focista Siri és mindenki, akit most kifelejtettem a listámból... elmegy és szétszóródik a világban...

Egyszóval, nemakaromhogyelmenjenek. Dehát szelaví, ez a sorsuk, és végül is Amerikába mennek majd hiperszuper helyekre.

Na vége a lelkizésnek, tanulnom kell a jövő heti vizsgáimra...

Project Week

Green Scool in Bali

2010. márcuis 20-28.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer öt UWCSEA diák: egy Malajziából (Jing), egy Koréából (Chloé), egy Amerikából (Allen), egy Norvégiából (Alf) és egy Én. Egy napon elhatározták, hogy felkerekednek és Bali szigetére repülnek...

Célállomásunk Greenschool volt, ami egy fiatal nemzetközi iskola... pusztán bambuszból építve. Csak és kizárólag. Beleértve a pottyatós vécéket, az osztálytermeket falak nélkül, a tetőt, a tornacsarnokot, a hidat, mindent. Pillanatnyilag 150 diákjuk van ovistól kiskamaszig, de tervezik az iskola kibővítését.

Hát ide érkeztünk, majd beköltöztünk bambuszjutáinkba... a kígyók skorpiók gekkók hangyák csótányok darazsak és mindenféle egyéb bogarak mellé. Légkondi nélkül. Falak nélkül. Moszkítóirtóval és generátoros zseblámpával. Volt néhány álmatlan éjszakánk... De végül megtanultuk, hogy a pókok a barátaink, a többiek meg nem bántanak, ha mis sem piszkáljuk őket. Szelaví.

De térjünk a tárgyra. Azért mentünk, hogy segítsünk a tanításban és mi is megtanuljuk, hogyan lehet zölden élni. Úgyhogy locsoltunk, kapáltunk, ültettünk, trágyébanturkáltunk, rajzoltunk, batikoltunk, ovisokkaljátszottunk, asztalteszkábáltunk, táncoltunk, jógáztunk, röplabdáztunk. Huh. Busy week volt. Végül belezuhantuk a bambuszágyainkba, már nem zavartak a körülöttünk mászkáló ízeltábúak. "Egyesültünk a természettel", ahogy Mr Ronald Stones, az intézmény egyik feje megjósolta.

Megszerettük a Greenschoolt, akármilyen nehéz volt megszokni a jeges zuhanyokat és az izzasztó napokat. Meglátogattunk néhány tanárt, akik nagyonnagyon kedvesek és vacsival vártak minket. Kivéve a kanadai fiatal "cseretanárt", akire egy picit rátörtünk az éjszaka közepén, de nem bánta. Tudniillik sok tanár a bambuszfaluban lakik, ami az ikola mellett található bambuszházakkal, bioültetvényekkel és satöbbivel. Váo.

De pénteken mennünk kellett. Úgyhogy mentünk. Nusa Duára. Hüpp. Egy félszigetre, ami Bali egyik "legluxusabb" helye... és találkoztunk Fennel, az indonéz ex-kolesztársunkkal, aki vendégül látott minket Novotel hoteljukban. Sajnos ő Ausztráliába költözött, úgyhogy csak a mi kedvünkért jött Balira családjával, máshogy nem találkozhattunk volna.

Így hatalmas reggeliket, ebédeket és vacsorákat ettünk, jetskiztünk, vitorláztunk, banánhajóztunk, masszázsra mentünk és a tengerben fürödtünk... Ááááh. Miért csak két napig?!

A búcsú szomorú volt: ki tudja, mikor találkozunk megint... marad a Facebook. Nemzetközi kapcsolatok...

Szóval így telt a hetünk Balin, a tanyai hangulattól az ötcsillagos hotelig. Hát, felejthetetlen, az egyszer biztos. Annyit tanultunk... remélem, sikerül a mi iskolánban is megvalósítani néhány ötletet a Greeschoolból.

Itt a vége, fuss el vége. Én futok a napozás utáni krémért.

Tavasz...

Tegnap szombat volt. Fél nyolckor keltem fel, majd röpiedzésre mentem. Ami másfél óra után véget ért, de már tudok szépeket ütni és még szebbeket feladni. Naszóval, mindezek után visszasétikáltam a Boarding Houseba, majd megláttam a Li Po Chun UWC-ből érkezett diákokat. Úgyhogy leálltam velük beszélgetni. Aztán körbevezettem őket az iskolánkban (ami hatalmas, majd teszek fel róla képet... ha lesz fényképezőm). Aztán ebédeltünk. Aztán hirtelen délután lett, amikor röpke kétésfélórás kóruspróbánk volt, tudniillik jövő héten az ESPLANADE-BEN ÉNEKLÜNK! Húha. Ami a legnagyobb szingapúri operaház/színház/miegymás, másszóval kultúrközpont. Aztán visszasiettem a Boarding Houseba (hát igen, ez naponta többször is megesik), ahol találkoztam Krisztivel, Alffal és Marianával, akikkel gyorsan a többiek után siettünk Holit ünnepelni. Tehát felszálltunk az MRT-re (metró) és 40 perc alatt elrepültünk egy ismeretlen állomásra, ahol már állt a fesztivál. Fogtuk magunkat és beszaladtunk a sátorba, felszerelkeztünk festékkel és egy órán keresztül ugrándoztunk indiai zenére, Bhangrát táncolva a tömegben egymást dobálva különféle színekkel, mivel Holi a színek ünnepe. Ezért lila még most is a hajam. Szóval miután már nem maradt egy parányi fehér folt illúziója sem ruháinkon/arcunkon, elmentünk egy Arab Street nevű, arab hangulató teaházakkal teli helyre és végre megtaláltuk a LPC UWC diákokat és a Boarding House-lakó barátainkat, akiket nem volt nehéz kiszúrni a színpompás arcaikkal... És jót beszélgettünk.
UWC. Hát igen.

AfA Conference

Idén Szingapúrba érkezett az Asia for Animals (Ázsia az állatokért) nemzetközi konferencia, amin én is részt vettem mint a PAW GC(Promoting Animal Welfare állatvédelmi csapat az iskolánkban) tagja barátaimmal.

http://www.asiaforanimals.org/

Ez volt a második alkalom, hogy Szingapúr vendégelhette meg az állatvédő seregeket, úgyhogy igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy épp jókor voltunk jó helyen.

Nagyon sok érdekes, néha egészen meglepő, sokkoló, figyelemfelhívó előadást láttunk különféle ázsiai akcentusokkal feldobva. (Legjobb a szingapúri, tagadhatatlan. Apropó, jövő héttől remélhetőleg elkezdhetek kínaiul tanulni. :)) De ami a legfontosabb, nagyon sok fontos új kapcsolatot építettünk ki a sok intelligens emberkével, akik a különféle nemzetközi szervezetek helyi (ázsiai) képviseletében jöttek hozzánk Szingapúrba. Találkoztunk angolokkal, akik a kecskeméti vadaskertet is jól megvizsgálták, amerikaiakkal, akik elefántos dokumentumfilmet forgatnak, shanghaiakkal, akik a záró vacsorán vadul táncikáltak a fergeteges vegán ételcsodák vágeztével...

Úgyhogy most azon dolgozunk, hogy a többi iskolatársunk is átélje lelkesedésünket. Hah! Annyi mindent kell tenni! De már van kitől segítséget kérni.

TOK Mini Week

Január 19-22. TOK Mini Week került megrendezésre nálunk, TOK mint Theory of Knowledge egy héten át, amikor a tudásunkat elemeztük.

"A tanfolyam célja, hogy segítsen a tanulónak önmagát mint a tudás birtokosát felismerni, hogy felfedje és vizsgálja azokat az alapvető jelentéseket, melyeken át a világot megtapasztaljuk..." - állítja a www.evime.hu. Úgyhogy bizony én is megtapasztaltam. Ez a hét igazán UWC volt: hallottunk előadásokat vallásról, kultúráról, etikáról, környezetvédelemről... A világ minden iskolájában vagy oktatási intézményében áldozhatnának egy hetet puszta "gondolkodástanításra". Megéri.

Két dolgot ajánlanék ízelítőnek:
1. The Age of the Stupid című dokumentumfilmet megnézni. Hamarosan Magyarországon?
2. Angolul beszélőknek: 'shift happens' szavakat begépelni Youtube-on.

És sokat olvasni.

Újabb szünet. Tél?

Igen. Erősen úgy érzem, hogy mostanában csak a szünetek alatt jut időm blogot frissíteni... Elnézést kérek. Bezzeg Alf, a szingapúri norvég ösztöndíjas már kisregényt írt... Zsolti Olaszországban szintén... Elismerem: lemaradtam. De azért próbálkozom:
Most tört ki a karácsonyi három hetes szünet, én pedig elköltöztem egy hétre a Boarding Houseból. Az egyik TANÁR lakásába. Catsittingelni. Hát, megesik, bizony, két macsekra kell vigyáznom (na meg a lakásra, növényekre, porcicákra), akik nagyon édesek és néha szeretethiányosak (többnyire amikor aludnék).
Azért jövő héten visszaköltözöm a házunkba, a karácsonyi közös vacsorát (amit mellesleg Alison, az egyik Houseparent főz, ami nagyon NAGY szó) nem hagyhatom ki. Oh, és spanyol (dél-amerikai) barátaim is csak akkor érnek vissza Vietnámból (ahová én majd december 31-én indulok Nicole, az egyik kolesztársam családjához, hazafelé pedig Kuala Lumpuron keresztül jövünk, ahol az egyik másik kolesztársammal, Jinggel találkozunk. Ahh, de szeretem ezt a nemzetközi közösséget!)
Tehát véget ért az első félévünk. Rengeteg dolog történt, felsorolni lehetetlen. Lehetetlen. Hihetetlen. Például az utolsó héten az egyész Boarding Housenak karácsonyi meglepetésutat szerveztek: Duck-tourra mentünk. Kis kacsánkon beúsztunk a Szingapúr-folyóba, körbehajókáztuk a felhőkarcolókat és a mégnem-demármajdnemfelhőkarcolókat, majd visszagurultuk a koleszba és elfogyasztottuk az eddigi legjobb vacsorát. Sodexo menzánk kitett magáért. Bezzeg amikor a szerencsétlen szilvásgombócot próbálták megfőzni receptből...
Az előtte levő héten pedig európai és észek-amerikai nemzetközi hetünk volt, ami rengeteg mindennel készültük. Az én repertoárom: norvégnéptánc, velszi-cseh-magyar-németének, MichaelJacksontánc. És kvíz. Amire sajnos kevesen jöttek el, de ők sokat tanultak (egyesek pedig meglepően sokat tudtak). Kis európai csapatunk mindent megpróbált...
Még nagyon sok mesélnivalóm van, de előbb megetetem a cicákat. Visszatérek. Még ebben a szünetben.

Az elmúlt egy-két hónap zsúfoltra sikerült...
Szeptember utolsó hetén került megrendezésre a UN Night nevű est, amire mi magyar néptánccal és magyar ételpulttal is készültünk. Én postán kaptam bejglit, Kriszti sütött pogácsát, az egyik tanár magyar felesége sütött hókiflit, az egyik kinti magyar lány pedig sütött kürtőskalácsot, az egyik negyedmagyar fiú pedig főzött gulyást. Szóval csak összehoztuk valahogy. Sőt. Egész jól. :) Nekem ízlett. Na meg a tánc... hihetetlen élmény volt, felejthetetlen... hallani 25 mindenféle nemzetiségű fiatalt magyarul énekelni (Tavaszi szél...), látni őket és velük táncolni... Szerintem mi igazán élveztük a táncunkat, még a sikoltások is tökéletesre sikerültek, a kosztümökről nem is beszélve... igazi magyar hangulatot teremtettünk.

Az első két novemberi hetünk őszi szünet volt, mi pedig felkerekedtünk és elutaztunk Thaiföldre. Bangkokban megtudtuk, hogy a mexikói Enriquének vízumot kellett volna váltania, de mivel nem tette, hazaküldték. Ennyi. :(. De azért jól elvolt Szingapúrban... Mi meg maradtunk Bangokban. Hah! Gyönyörű templomok, tuk-tuk (taxiféleség, ahol a sofőr megpróbál minél jobban átverni, ha turista vagy, ami nem ritka Bangkokban:)), sok városnézés, sok hátizsákos turista, sok olcsó póló, (hamis?) CD, táska, pad thai (thai tésztás étel) és jó sok mangó... és mindeközben 40 fokos hőség. Heten mentünk, 11 napot maradtunk (hihetetlenül olcsó hely ám...) és átéltem életem 3. és 4. repülőútját (jajdejóamikor éppemelkedikdemég nemrepül).

Aztán visszatértünk és a tanulás indult el, nem mi. Na jó, azért mi is... Rögtön a második hétvégén újra mehettem vissza Bangkokba; röpimeccsünk volt a környző nemzetközi iskolák csapataival. Nagyon szeretem a röpicsapatunkat, jól összeszoktunk és végül jól is játszottunk, habár negyedikként végeztünk. Hát. De ez jó hír, egyrészt mert tizenegyből, másrészt mert a tavalyi csapatból, ami második lett, csak három tag maradt, a többiek elballagtak... úgyhogy a teljesen új csapat lett negyedik, jövőre meg nyerünk. Igen. Yes we can. Mellesleg ez a Bangkok teljesen már volt, mint a korábbi, egy elegáns hotelben laktunk (légkondi, saját zuhany és igen, ablak!), elegáns helyekre mentünk és elegáns repülővel repültünk. De a thai masszázs ugyan olyan volt... Haha. (Csak háromszor mentem egy órára...)

Ó, és a kettő között pedig ázsiai hetünk volt, amire az egyik szobatársam, Ash bhangrát tanított nekünk (indiai tánc, naggyon pattogós és energikus...). Majd igazi autentikus indiai ruhákat is szereztünk (nem volt nehéz ennyi indiai között... :P) és azokban táncoltunk... Megint egy táncfellépés, amit hihetetlenül élveztem. Mindenkinek ajánlom a bhangrát. Tessék kipróbálni!

Szóval most zajlik a tanulás... a vasárnap délutánomat a rajzblokkban töltöttem és festettem. (Aztán végül már csak egymásra festettünk, ilyen fárasztó a művészélet...)
Úgyhogy erőre fel. Egy hónap és karácsony!!!