2010. március 6., szombat

Tavasz...

Tegnap szombat volt. Fél nyolckor keltem fel, majd röpiedzésre mentem. Ami másfél óra után véget ért, de már tudok szépeket ütni és még szebbeket feladni. Naszóval, mindezek után visszasétikáltam a Boarding Houseba, majd megláttam a Li Po Chun UWC-ből érkezett diákokat. Úgyhogy leálltam velük beszélgetni. Aztán körbevezettem őket az iskolánkban (ami hatalmas, majd teszek fel róla képet... ha lesz fényképezőm). Aztán ebédeltünk. Aztán hirtelen délután lett, amikor röpke kétésfélórás kóruspróbánk volt, tudniillik jövő héten az ESPLANADE-BEN ÉNEKLÜNK! Húha. Ami a legnagyobb szingapúri operaház/színház/miegymás, másszóval kultúrközpont. Aztán visszasiettem a Boarding Houseba (hát igen, ez naponta többször is megesik), ahol találkoztam Krisztivel, Alffal és Marianával, akikkel gyorsan a többiek után siettünk Holit ünnepelni. Tehát felszálltunk az MRT-re (metró) és 40 perc alatt elrepültünk egy ismeretlen állomásra, ahol már állt a fesztivál. Fogtuk magunkat és beszaladtunk a sátorba, felszerelkeztünk festékkel és egy órán keresztül ugrándoztunk indiai zenére, Bhangrát táncolva a tömegben egymást dobálva különféle színekkel, mivel Holi a színek ünnepe. Ezért lila még most is a hajam. Szóval miután már nem maradt egy parányi fehér folt illúziója sem ruháinkon/arcunkon, elmentünk egy Arab Street nevű, arab hangulató teaházakkal teli helyre és végre megtaláltuk a LPC UWC diákokat és a Boarding House-lakó barátainkat, akiket nem volt nehéz kiszúrni a színpompás arcaikkal... És jót beszélgettünk.
UWC. Hát igen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése